Modernitás és természet közeliség? Két dolog, ami a 21. században legtöbbször kizárja egymást, de ez esetünkben nem igaz, sőt!
Kanadában, a Sequoia Nemzeti Park mellett, egy 3000 négyzetméteres birtokon felépítették a valaha volt, legszebb házat, amit csak el lehet képzelni a természet lágy ölén. Ez az építmény olyannyira közel esik a 3 folyó találkozásához, hogy az egyikre úgymond rá is lett építve. Természetesen ezt nem szó szerint kell érteni, ahogyan azt az alábbi képen is láthatjátok, hiszen ennek a háznak pont az a lényege, hogy a lehető legkisebb mértékben "tegyen kárt" környezetében.
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
Ebben a csodálatos építészeti alkotásban helyett kapott többet között 4 hálószoba, 4 fürdőszoba és 2 konyha is.
A nappalikhoz csatlakozik 1-1 hatalmas terasz is, melyekről lenyűgöző kilátás nyílik a folyóra, azoknak, akiknek nem elegendő a nappali hatalmas ablakai engedte kilátás. Ha még ennél is közelebb kívánjuk magunkat érezni a természethez, a folyó fölé épített híd lehetőséget biztosít arra, hogy testközelből is gyönyörködhessünk ebben az egyedülálló látványban.
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
A lenyűgöző külső egy igazán impozáns belsőt rejt, mely az elvárásoknak megfelelően, ugyan olyan rusztikus stílusban lett megtervezve és berendezve, mint ahogyan a ház maga meg lett építve.
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
Natúr színű falak és bútorok. Láthatóan a tervezői munka az enteriőr kialakításánál is fontos volt a ház tulajdonosainak.
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
Minden természetesség ellenére azért a modernitás sem kerülheti el figyelmünket, de úgy vélem, hogy ez a plazma tv még a megbocsájtható kategóriába tartozik.
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
Tel: 06 30 60 50 296
Egyéb weboldalaink:
Web: www.lollipopreklam.hu
Blog: www.jolnyomjuk.blog.hu
Blog: www.marketingtipp.blog.hu
E-mail: info@lollipopreklam.hu
építészet, különleges tervezés, enteriőr, tervezői munka, építészeti munka
http://www.home-reviews.com/awesome-house-across-the-river-kaweah-falls
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.